Ha új házat építünk

Manapság már egy épület építésénél is érdemes figyelembe venni, hogy várhatóan informatikai eszközöket fogunk benne üzemeltetni.

Kádár kocka
Amikor ez épült, még nem volt Internet, telefon pedig, mit a fehér holló

Az eszközök egy részéhez célszerű odavezetni a hálózatot kábelen, egy másik részénél a WiFi a logikus választás.

Egy-egy épület tervezett élettartama 70-100 év.

Mivel a céges kristálygömböm elromlott, az időben nem előre, hanem vissza tekintek. Az 1970-es években, amikor a mai lakásállomány jelentős részét adó „Kádár kockák” és lakótelepek épültek, a számítógépek jelentős részét még lyukkártyával vagy lyukszalaggal programozták hatalmas számítóközpontokban.

Ilyen számítóközpont volt a SZTAKI a Victor Hugo utcában, ahol ma a BIX működik.

Mivel akkoriban még csak két földi sugárzású TV műsor volt, az épületek tervezésekor is ezt vették figyelembe. Amikor megjelentek a kábeltévék, később az internet, ezekben az épületekben meg kellett oldani a szükséges kábelek elvezetését.
Lakótelepen is kell Internet
Természetesen (ha a kristálygömböt nem sikerül megjavíttatni) nem tudjuk,hogy a jövőben milyen kábelből, mennyit kell beépíteni, de a most aktuális és a közeljövőben felmerülő igényeket be tudjuk tervezni, a jövőben felmerülőekre pedig fel tudunk készülni.

PDP az 1970-es évek népszerű típusa

A mai lakásoknál elvárható, hogy le legyen fedve WiFi-vel. Többszintes lakásnál a födém szerkezete nagymértékben meghatározza a lehetőségeinket. Például a legtöbb esetben a vasbeton födémek a WiFi szempontjából szinte teljesen átláthatatlanok. A falak is jelentősen csillapítják a WiFi jeleket.
Egy több szintes lakásban célszerű a WiFi hálózatot szintenként kiépíteni. Ha szükséges, a lefedettség kiterjesztőkkel az ellátott terület tetszőlegesen növelhető. Másik módszer, ha a router cserélhető antennáját nagyobbra cseréljük. 1

A számítógépes jeleket megfelelő eszközökkel, akár az elektromos hálózat segítségével is továbbíthatjuk.

Minden szobába vigyünk vezetékes hálózatot. Ha most nem tervezünk az adott helységbe hálózatot használni, a jövőben még szükség lehet rá. Ma már akár a mosógépet is hálózatra lehet kötni.

Ki tudja a jövőben még milyen kábelekre lesz szükség, ezért érdemes néhány üres csövet is beépíttetni a falakba.

Az egyszerű UTP kábel nem vezethető az elektromos vezetékek mellett, azonban az STP és SFTP kábelek erre is alkalmasak.

Ezen szempontok segítenek abban, hogy a vezetékek miatt nem kell a falat megbontani.

Kapcsolódó cikkek

  1. Ez nem minden routernél tehető meg, a cserénél figyelembe kell venni a törvényi előírásokat)[]

Az oldal használatával elfogadja, hogy az sütiket használ További információ

A sütik használatát érdemes engedélyezni a böngészőben.
The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Bezár