A szövegek sokszorosítása nem mindig volt olyan egyszerű, mint manapság.

Eleinte minden szöveget annyi példányban írtak le kézzel, amennyire szükség volt. A könyveket másoló szerzetesek írták.

Guttenberg idején már mechanikusan csinálták végig a folyamatot, egy-egy oldal kinyomtatása hozzávetőleg fél percig tartott (ez a szedés idejét nem tartalmazta). A puha ólom betűk a nyomtatás során folyamatosan koptak, ezért azonos tartalmú oldalakat is pár száz oldal kinyomtatása után újra kellett szedni.

A betűkészletek sem irodai asztalnál, hanem ötvös (vésnök) műhelyében készültek. A betű képét egy acél dúcra (patrica) vésték, ezt beütötték egy puhább fémbe (matrica, a betű negatívja). A vésnök a betű képét megvéste (minden egyes betűt és írásképet külön), Ebből állították elő a matricát, amit egy kézi öntőformába tettek, ami meghatározta a törzs szélességét és magasságát.
A kiöntött, méretre vágott betűket szedték. A szedés értelem szerűen kézzel készült. Aminek az egyik velejárója, hogy az ólom alapú betűk miatt az egyik első szakma volt a nyomdász, akiknek a munkájához járt a védőital. Napi egy korsó sör (talán ilyen védőitalt ma is több szakmában bevezethetnének).

A kiszedett szövegeket a nyomtató mester gondosan beállította, hogy a betűk magassága egyforma legyen (egyformán nyomódjon a papírra), ezt egalizálásnak, azaz curiktolásnak nevezték.

A betűtípusok váltása más és más a szedőszekrényből (a tálca, amelyben a betűk vannak) való szedéssel történt. Az írásképek (dőlt, félkövér) váltása hasonló volt.

A kiszedett oldalakat először egyszerűen átolvasták. Ha kellet (gyakran kellett) javították, majd elkészítették a kefelevonatot, ami úgy készült, hogy a kiszedett oldalt megfestékezték és egy kefével egy megnedvesített papír lapot rásimítottak. Ez már a végleges oldalképet eredményezte.

A kész tördelt szöveget helyezték a présgépbe, amelyen a nyomtatás történt. A nyomdagépek 1500-as években ez még legnagyobbrészt fából voltak, de az 1848-as forradalom idején Landerer nyomdagépe már öntöttvasból készült.

Később a szedést automatizálták. Majd a magasnyomást szinte teljesen kiszorította a síknyomás (offset).

Az írógépek elterjedésével a XX. században az egyedi dokumentumok előállítása is egyszerűbbé vált. A javítás azonban szintén nem volt megoldott.

A nyomtatás és az egyedi gépelés között helyezkedett el a stencilezés, amikor a szöveget írógéppel egy viaszos lapra írták, vagy speciális tollal készítették a rajzokat. Majd egy hengerre feszítették a lapot, ami nyomóformaként működött. A gépet kézzel, később villanymotorral hajtották. Egy-egy lapról 100-200 másolatot lehetett így készíteni, percenként 5-20 oldal sebességgel.